Van annak valami diszkrét bája, amikor nap, mint nap kiderül, hogy a kurzus bértollnokai rettegnek... És az emberfia normálisan csak attól retteg, amit nem ért, amit ésszel nem tud felfogni. Ne haragudjunk tehát a legújabb kori PestiSrácok.hu (tagjai még véletlenül sem keverendők az 56-os hősök archetípusával, ennek eklatáns példája a stefkapista (sic.), „tuggyukmé'”) rettegő bértollnokára, Vésey Kovács Lászlóra, hogy a csontjait maró félelmében megugatja a hegyeket, hiszen láthatóan fogalma sincs, hogy nőhettek ezek a hegyek ekkorára. Persze, a normális emberek tudják, hogy a hegyeket nem félni, sokkal inkább tisztelni kell.

Ha azt mondom, hogy akik idén megkapták a díjat, azok hegyek, akkor - végtelenül tisztelve a véleményszabadságot - azt kell mondanom, hogy VKL vakondtúrás. Persze az ő köreiben egy vakondtúrás is hegynek számít...

VKL azt találta írni, hogy „A panoptikum megjutalmazta önmagát, rettegve átadták a Radnóti-díjakat”. Csak a rend kedvéért fussunk át a szerző szerint a „hatalomból kiszorultság kilátástalan szomorúsága” látszatát keltő, szerinte rettegő, díjazott hegyek névsorán: 168 Óra szerkesztősége, Falusi Mariann, Lang Györgyi, Jordán Tamás színművész, színházigazgató, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója, Prof. dr. Köteles György, a Magyar Békeszövetség elnöke, Láng Judit író, publicista, újságíró, Magyar Helsinki Bizottság, Majtényi László alkotmányjogász, Máté Antal, Nyírbátor polgármestere, Sz. Koncz István író, Székhelyi József színművész, Szirbik Imre, Szentes polgármestere, Takács Ferenc, Budapest XIII. Kerület Önkormányzatának képviselője, Trencsényi László egyetemi tanár. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy a névsor meglehetősen impozáns. És én ezeket az embereket, szervezeteket még nem láttam félni. Ezek az emberek, ezek a szervezetek egész életük, működésük során kiálltak az elesettekért, a fenyegetettekért, ezért (is) nőttek az emberek szemében heggyé. Jordán Tamás fél? Az a Jordán Tamás, akit a regnáló politikai hatalom sem tudott kitúrni az általa alapított színház éléről? Trencsényi László fél? Az a Trencsényi László, aki, miután az „aszpirines zsóti” megkapta a lovagkeresztet, a magáét úgy vágta a parlament kapujához élő, egyenes adásban, hogy attól még a néhai Lehel vitéz is elismerően csettintett odafent a Hadak Útján? Prof. dr. Köteles György fél? Az a Prof. dr. Köteles György, akinek a gyermekorvoslásban tett erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült megújítani azt, még az átkosban? Székhelyi József fél? Most küzd a rákkal, de a félelem szikráját sem vélem felfedezni a szemeiben, a hangjában. És végig mehetnénk az összes díjazotton, de minek, aki megtanult olvasni Magyarországon, azok mind ismerik őket. Aki nem ismeri el a teljesítményt, az szimplán irigy. Vagy buta. Mert nem tudja ésszel felfogni. Ergo kevés hozzá az esze. Vagy csak szimplán rosszindulatú. Hogy is tudná valaki felfogni ezeknek a hegyeknek a teljesítményét, aki - vakondtúrásként hegynek hazudva magát - folyamatosan kirekeszti az ország háromnegyedét az írásaiban? Kicsit közelebb hajoltam, hogy alaposabban megnézzem ezt vakondtúrást, erre kiderült, hogy nem is vakondtúrás, hanem csak egy nagyobb rakás szar. De a mi szarunk, mi produkáltuk. Respekt a díjazottaknak, tőlük jobb a világ!

Hol polt, hol nem polt, hetedhét országon túl, ahol a sok kurta farkú nyalonc túr, volt egyszer egy szegény földrész, annak egy szegény országa és annak számos pártja. Egyebük sem volt a világon, mint egy kicsi gazdaságuk, no, hanem azt dajkálták is ám! Jó kövérre meghizlalták, hogy majd kirepedt. No, hogy kárba ne menjen a gazdaság, leölték, megperzselték, szalonnáját, húsát, kolbászát a füstre tették, s éveken át szép lassacskán meg is ették. Egyszer csak a gazdaságból nem volt egyéb, csak a kis gömböc. De bizony különleges volt ám ez a kis gömböc, mert az egyik párt beleköltözött, hogy kiegye belőle a tölteléket. Mondja egyszer a szegény ország az egyik idősebb pártjának:

- Eredj, pártom, menj fel a padlásra, s hozd le a kis gömböcöt.

Fölmegy a párt, le akarja venni a gömböcöt, de ahogy hozzányúlt, csak megszólal a gömböc:

- Mit akarsz, hé, meg akarsz enni? Majd megeszlek én! - S azzal hamm, bekapta!

A szegény ország nem tudta elgondolni, hogy hol marad olyan sokáig a pártja, küldi a másikat, menjen az öregebbik pártja után, ugyan hozzák már azt a gömböcöt, mert éhenhalnak. Fölmegy a párt, de ez is éppen úgy járt, mint az öregebbik: a kis gömböc - hamm! - bekapta. Hej, mérgelődött a szegény ország! Hogy ő még ilyet nem látott, hogy ilyen sokáig odamaradjanak a miatt a haszontalan kis gömböc miatt.

- Eredj, pártom - mondja a legfiatalabb pártnak -, szólj a többieknek, hogy hozzák már a gömböcöt, mert a sarkukat hátrafordítom.

Fölmegy a kispárt nagy sebesen, de a kis gömböc őt is bekapta.

- Na megálljatok - mondja a szegény ország -, majd lehozlak én titeket gömböcöstül, mindenestül. Fölszaladt a létrán nagy haraggal, no de ha fölszaladt, ott is maradott, a kis gömböc őt is - hamm! - bekapta.

Jő haza a szegény földrész a kemény munkából, hát nincs se szegény ország, se vacsora. Keresi, kiabálja: "Hé, országom, hé, hol vagy, merre lettél?!" Kiabálta a pártjait, hírük-poruk sem volt. Benézett az ágy alá, a kályha mögé, fölkajtatott minden zeget-zugot, nem voltak sehol. Aztán felment a padlásra, hátha ott vannak. Ott meglátja a kis gömböcöt. Gondolja magában, majd segít magán, levágja a kis gömböcöt, s lesz vacsora, ha nincs itthon az ország. De ahogy odament, a kis gömböc mérgesen rákiáltott:

- Mit, te is meg akarsz enni? Abból nem lesz semmi! - S hamm! - bekapta a szegény földrészt is.

No, hát az isten csudája volt eddig is, hogy a kis gömböc le nem szakadott; négyet még csak elbírt valahogy, de mikor a szegény földrészt is bekapta, puff, leszakadt s leesett. Aztán elkezdett gurulni, legurult a létrán, ki az udvarra, az udvarból ki az utcára, ottan utolért egy sereg más országot s pártot, s azokat is bekapta; továbbgurult, ki az országútra, ott szembejött vele egy regiment migráns, azt is bekapta. Még ez sem volt elég a telhetetlen gömböcnek. Gurult tovább, s az út szélén bekapott egy kétfarkú kutyát, aki éppen javában ragasztotta a plakátokat. No, hanem a kétfarkú kutyával megjárta. Két jó tüskés, kemény farka vót a kutyának, s amikor éppen bekapta, a farkának a tüskéje megakadott a szájában, végighasította. Egymás után ömlöttek ki a migránsok, az országok, a szegény szegény földrész s a szegény országa meg a három pártja. Aztán futott mindenki, amerre látott. Ott hagyták az út szélén a kirepedt kis gömböcöt. Ha a kis gömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna...

Olvasom, hogy Nihilisztán focistának csúfolt klónjai egymilliárd forint prémiumra számíthatnak, ha a csapatnak csúfolt csürhe kijutna az EB-re. Paff!
A Londoni Olimpián egyéni aranyérmet szerzett sportolók 35 milliót kaptak, második helyen végzettek 25 milliót, a bronzérmesek 20 milliót, a negyedik helyezettek 15 milliót, az ötödikek 10 milliót, a hatodikak 8 milliót, a hetedikek 4 milliót, a nyolcadikak pedig 2 milliót.
A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapták meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesültek. A csapatoknál ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehetett javaslatot a tényleges személyi javadalmazásokra.
Ha hinni lehet a sportvezetőknek, a paralimpikonok ugyanilyen mértékű díjazásban részesültek a legutóbbi megmérettetésük után.
Nihilisztán focista-klónjai közül, akik végig játszották a selejtezőket, kár 50 milliót is kaphatnak prémiumként. Nihilisztán kormánya szemében tehát, egy esetleges, eleve kudarcra ítélt, nyomorult futball EB-szereplés kétszer annyit ér, mint mondjuk egy vizilabda olimpiai arany megszerzése.
Én a vizilabdások és persze az összes csapatsport résztvevői és nyertesei helyében, borzasztóan zabos lennék a hírre, nem is beszélve az egyéni olimpiai bajnokok helyében, akiknél másfélszer többre tartják ezeket a falábú klónokat...

Kik ezek az emberek...